Indiában, egy faluban a földművesek estefelé épp hazafelé tartottak a fárasztó munkából, mikor észrevették, hogy az egyik utcai lámpa fénye alatt egy öreg nénike hajlong, és valamit nagyon keres a földön. Megszólították:

- Segíthetünk valamiben? Mit vesztettél el?

A nénike örült és kérte őket:

- Gyertek, segítsetek, ti még fiatalok vagytok, jó a szemetek.

Mindenki odament és mivel semmit sem láttak a földön, megkérdezték:

- Pontosan mit vesztettél el nénike?

- A varrótűmet – volt a válasz.

Még tüzetesebben kerestek, kutattak, de nem találták meg a tűt. Egyikük újra megszólalt:

- Kérlek, pontosan mutasd meg, hogy hol ejtetted el a tűt?

A nénike a háta mögé mutatott:

- Bent a szobában, ahol varrtam.

Mindenki elcsodálkozott.

- Akkor miért nem odabent keresed?

- A szobában besötétedett, nem látok semmit, itt viszont fény van!

Az emberek elnézően mosolyogtak, és maguk közt megjegyezték: Ott kell keresnünk a dolgokat, ahol azokat elveszítettük!”

Mi is ugyanezt tesszük nap, mint nap? Minden figyelmünk kifelé irányul? Az emelkedett lelki állapotokat, az örömöt, a harmóniát, a boldogságot kint, a mulandó és változó világban keressük? Pedig ez nem ott van, hanem bennünk. Fordítsuk meg figyelmünk irányát! Térjünk vissza belső világunkba!